Puszta kíváncsiságból jelentkeztem Anna jobbagyféltekés rajztanfolyamára. Az eredmény minden várakozásomat felülmúlta, így állíthatom hogy a módszer valóban működik, Anna tanfolyamán mindenképp. Ebben nyilván fontos szerepe van Anna rajztudásának, biztos szemének, tudásának, türelmének és ahogy rávezet arra, hogy mi is a hiba a rajzomban. Ő maga sosem javít bele semmibe, viszont a hibákat kérlelhetetlenül kijavíttatja. Mindezt olyan természetességgel teszi, hogy az embernek eszébe sem jut megsértődni.
A mi tanfolyamunkon a legfiatalabb résztvevő 9 éves volt, a legidősebb meg én, jóval 50 fölött. Anna ezt különbséget is jól kezelte, a pillanatnyi fáradtságot természetesnek vette, ilyenkor egy kis lazítást kezdeményezett; az egyéni igényeket maximálisan figyelembe vette. Az oktatás alatt végig a tanítványaira figyelt, minden zavaró körülményt kikapcsolt, így a mobilját is.
Én a dunakeszi helyszínt választottam, ennek külön előnye a műtermi környezet, ami az ott kószáló vázlatokkal, alkotásokkal különösen jó hangulatot teremt.
Összefoglalva: Anna tanfolyamát, foglalkozásait szívből ajánlom minden érdeklődőnek.
Ruzsa Mari, Dunakesziről |